Kíváncsiság, közvetítés, kifejezés
Minden történet érdekes. Minden történet érdemes a meghallgatásra. És minden történetet el lehet mesélni úgy, hogy azt mások is érthessék és átélhessék.
1996 óta, mióta írni tudok, írok. 2009 óta, mióta újságíró vagyok, keresem a történeteket, és azon dolgozom, hogy azok a lehető legigazibb formában minél több emberhez eljuthassanak.
Az én történetem
Csendes, megfigyelő típusú, introvertált gyereknek lenni nem könnyű. Idő, mire az ilyen ember megtanulja, hogyan kovácsoljon előnyt saját érzékenységéből, és hogyan használja jól azt az egyedi szűrőberendezést, amellyel a világot átengedi önmagán. Az alkotás, a rajz, majd az írás segítségével kifejezni önmagamat, számomra a szabadság. A létező legtisztább flow élmény, amit minden dolgozó ember keres.
Szerencsére időben felismertem, mi az én utam. 18 évesen már újságíróként és tévés műsorvezetőként dolgoztam. Az egyetemi évek alatt tanulmányi és szakmai eredményeim által elnyertem a Köztársasági Ösztöndíjat. 2013-ban egyszerre fejeztem be a Kommunikáció és média, valamint a Gazdálkodási és menedzsment szakokat, utóbbit üzleti kommunikáció szakiránnyal. Akkor már az Index.hu újságírója voltam. Később Üzletviteli tanácsadóként a mesterdiplomát is megszereztem.
2017-től öt évig voltam a Forbes magazin főmunkatársa, rovatvezetője, különszámainak vezető szerkesztője. Jelenleg a lap állandó külső szerzőjeként dolgozom. E mellett pszichológiát tanulok a Szegedi Tudományegyetemen, hogy még értőbben figyelhessek az emberekre és történeteikre. 2019-ben szakmai munkám elismeréséül Junior Prima Díjat vehettem át.
A hivatásom
Számomra az írás történetmesélés, igazságkeresés. A megértés legmagasabb szintje. Kiteljesedés.
Több mint tíz évnyi újságírói munkám nyomán több tízezer megírt vagy megszerkesztett oldal mellett szerepelhet a nevem, és több ezer oldalnyi általam szerkesztett magazin impresszumában, amik szintén emberek tízezreihez jutottak el. Előadásaim, színpadi beszélgetéseim egy része online is visszanézhető.
Manapság elsősorban azokat az interjúalanyokat keresem, akiknek történetére nem elég egy-két óra, öt-tíz oldal. A nagy sztorikat, amik velem együtt az olvasókat is magukkal rántják.
Bánlaki D. Stella
Portfólió
Általam írt és szerkesztett könyvek, címlapsztorik, magazinok, Forbes-listák, és sok más.
Kapcsolat
Iratkozz fel hírlevelemre!
Alkalmi friss hírek megjelenésekről, találkozókról, tanfolyamokról.
+36 30 855 75 38